2022Egyéb események

A hajdúk Szoboszlóra telepítésének évfordulója

A Süveges ikrek, Niki és Petra a városi ünnepségen, a lányok most kezdték a középiskolát, Pallagot választották, a mezőgazdasági technikumot, mert mindenük a tanyájuk, ami nélkül – ahogy mondják – nem tudnak élni, s persze a lovak, nélkülük úgyszintén, ők képviselték a Porszem Lovas Egyesületet a hajdúk Szoboszlóra telepítésének évfordulóján. Ők helyezték el, Bori Túri, a Porszem kulturális vezetőjének segítségével, az egyesület nevében a koszorút Bocskai István fejedelem Hősöķ terén álló szobránál, mert ahogy a koszorú szalagján olvasható „…az ifjú hősök köztünk élnek!”

A Szép Ernő díjas Bori, ahogy már sok éve, most is jó szóval, szelíden biztatta a kicsiket és közben gondosan ügyelt arra, hogy a lányok jól érezzék magukat az első VÁROSI ÜNNEPSÉGEN, ami minden szoboszlói fiatal számára valami csupa nagybetűs érzést kellene, hogy produkáljon, a hibák, bakik és elszólások ellenére.

Csapatunk gratulál mindazoknak, akik a mai napon városi elismerésben részesültek!

Köszönjük a koszorút Végh Attilanak és Aniko Veghne Szenasinak a Tigris Virágboltból!

A fotókat a szülőknek és Borinak!

A lehetőséget a mai nap megéléséhez Bocskai Istvánnak! Igyekszünk bátor szívvel meghálálni az ősök cselekedetét!